„A Sötétség tündöklése” című metafizikai elmélkedés-gyűjteményt a vaskori valóság ihlette. „Soha nem volt szándékomban könyveket írni, a sors vezette végig a tollam. Korunk harsogó, zűrzavaros, túlnyüzsgéses és agyonkommunikált világában pedig egyre nehezebb a mélyebb értelmű szellemi tartalmak eljuttatása az azt befogadni vágyó elmékhez. Aminek azonban meg kell születnie, az akkor is meg fog születni erre a világra, ha nagy a kockázata annak, hogy esetlegesen nem lehet mások, csak a létrehozója kedvére. De bármilyen mű is szülessen egy alkotó ember által, őszinte és szabad csak akkor lehet, amikor már nincs szüksége általa semmilyen önámításra.” – vallja a Szerző. Az alábbi gondolatok a könyv előszavából kerültek kiemelésre:

„Azon keveseknek szólnak az itt közreadott tartalmak, akik kíméletlen őszinteséggel, a valóság megismerésének az olthatatlan vágyával vizsgálják a világot, és a benne lévő folyamatokat nem akarják másnak látni, mint ami azok természete. Kevesek jutnak el ide, mert az ember – természeténél fogva – nem a kényelmetlen igazságra vágyik, hanem a kényelmes hazugságra. Az igazság nem szolgája senkinek sem, az igazság önmagért és önMAGunkért létezik, és bár a relatív világban – ahogy mondani szokás – mindenkinek igaza van, és még sincs igaza senkinek sem, ilyen értelemben az igazságot nem lehet birtokolni, pusztán megismerni annak természetét. Mi is az Igazság természete? Tovább olvasom

A „Reductio ad Absolutum” egy metafizikai értekezés a térről és a tudatról, amely  Fazekas József Tamás  legrövidebb műve ami közlésre került. Mintegy összefoglalása mindannak, ami még a szavak segítségével körbeírható, de lényegében, a maga teljességében már nem átadható. Az alábbi gondolatok mintegy kvintesszenciája az író szellemi-spirituális megtapasztalásainak:

„Boldogság és üdvösség

Az ifjú a világot akarja megváltoztatni és megváltani, a spirituális törekvő önmagát, a bölcsességre vágyó pedig már egyiket sem, mert a világot önMAGaként ismerte fel, és önMAGában a világ, a valóság és a tudat TeljessÉG-ÉNek a Forrására lelt. A világra és a valóságra mint tudatának tükröződésére tekint, a megnyilvánult létezőkre, személyekre, másokra pedig mint EGY-ÉN-MAGa kiáradására.

Amikor az elme a Szívben pihen, az üdvösség fénye ragyog a létezésben, és a létezés visszatér, feloldódik, átszellemül az üdvösség fényében. A valódi bölcsesség: boldogság, üdvösség, amely nem az elme világteremtő, megismerő tetteiből fakad, hanem a lét és a nemlét kettősségét meghaladó EGY és EGYEtlen, öröktől fogva létező VALÓ, mely EGY-ÉN-MAGom VAGYOK.”

Tovább olvasom